A képek általában illeszthetők az íráshoz. Általában igen, ritkábban nem.
De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

Témakörök

Természet (394) Deseda (355) Gombák (219) Horgászat (200) Úton (167) Madarak (153) Családi (135) Gasztronómia (116) Vártúrák (108) vegyes (107) F-1 (106) Gépek (100) Kvár (96) Zsömi (96) Kedvenceink (75) D.arborétum (74) Somogyban (73) Állati (71) miEz? (68) tréfás (63) virág (54) "Állati" (51) St.földön (46) +jegyzÉs? (43) Veterán (37) feljegyzÉs (37) vitriol (32) Királynő (30) Történetek (30) COVIDnapok (19) görBee (19) retro (18) Hadban (16) Pomáz (16) Három kérdés (11) Budapest (8) Bikal (7) Drótszamár (7) KérdÉs? (5) ?????? (4) Balaton (3) Finomságok (3) Plitvice (3) h s s (3) Deseda Horgászat Madarak (1) közélet (1)

2009. november 1., vasárnap

Nyers bőr


Első látásra, mi a csuda ez?
Elárulom. Ez a bontó pad. Nem is oly rég, a háztájiban hízlalt, és helyben leölt sertést bontották rajta. Lehetne éppen deres is, de nem az, annak rövidebb a lába. Nagyapám is -ez nem az övé volt- ilyenen bontott sok-sok éve, nagy szakértelemmel. Következő képpen zajlott egy disznóvágás minálunk. Decemberben, lehetőleg fagyos napra lett időzítve az ölés. Nem jár a bogár, nem kell kapkodni a hússal a meleg miatt. Hideg kell, no. Minden szükséges eszközt, megélezve, megtisztítva előkészítettünk az előző napon, és este az áldozat nem kapott enni. Azért, hogy bontásnál ne legyen telve a bél, és gyomor, mert az sérülékennyé teszi. Reggel korai kelés, megrakni a tüzeket, kevés reggeli -mert teli gyomorral nem jó bírkózni- egy pohár rövid a felnőtt férfiaknak, aztán irány a tetthely. Nagyapám -mert őt ismerte a jószág -bement az ólba, és hurkot tett a röfi felső álkapcsára. Annál fogva lehetett vezetni, de inkább húzni, mert akkor már tudta a véget, és küzdött visítva. A ledöntés sem volt mindig egyszerű, de lefogni sem könnyű az életéért küzdő óriást. Ekkor kellett igazán a kötél, nehogy megharapjon valakit, legfőképp a bökőt. Volt ahol ezért taglózták az állatot, hogy elkábuljon. Voltam ilyenen is, a gazda megcsapta, erre a disznó megvadult, lerázott bennünket, és utána kergettük vagy másfél órát. Nagyapámnak külön kése volt szúrásra, megbökte, rányesett a verőérre, és már dőlt is a vér a tálba. Jó adagot kellett felfogni a hurkához, állandó keverés mellett, hogy eloldódjon a só benne, és kijöjjön a szálas rész. Utána már nem dermedt meg. Eztán jött a tisztára mosás, majd a perzselés. Nagyapámnak volt egy speciális, fatüzeléses pörzsölője. Lényegét tekintve, állt egy égéstérből, mögötte egy kézzel hajtható ventillátorból, amit tekerve a levegő átment az égéstéren, és annak szükített elején  nyomta a lángcsóvát. Ezt  nyakba akasztva, állandóan tekerve kellett a disznót végigperzselni, úgy hogy leégjen a szőre, majd ezt levakarva, barnára pirítani. De nem megégetni! Előtte szalmával perzseltek. Nagyapám mesélte, látta egyszer, mikor a betakart állat, miután rágyújtották a szalmát felállt, és odébb ment. Később meg gázzal perzseltek. Azt meg én olvastam, hogy perzselés előtt a gázzal kábították el a jószágot, aztán természetesen felrobbant. Mindegyik látványos lehetett. Ezután jött a fehérre kaparás, és mosás. Mikor tiszta lett a coca, csak akkor került a bontó padra, hanyatt fekve, és szakértő kezek szétszedték, majd feldolgozták. Hurkának, kolbásznak, disznósajtnak, májasnak, sózóba való szalonnának, sonkának, lapockának, oldalasnak, csülöknek stb. Másnapra, már csak a zsírszalonna kisütése maradt. Nagyon szerettem a disznóvágásokat, ma is emlékszem minden mozzanatra, néha úgy érzem, még a szagokra is.
És az a finom lefejtett, lekapart, lesózott nyers bőr, az első ami ehető volt belőle! Csak az érti, igazán, aki csinálta, és ette!  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése