A képek általában illeszthetők az íráshoz. Általában igen, ritkábban nem.
De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

Témakörök

Természet (392) Deseda (354) Gombák (217) Horgászat (199) Úton (167) Madarak (153) Családi (135) Gasztronómia (116) Vártúrák (108) vegyes (107) F-1 (106) Gépek (100) Kvár (96) Zsömi (96) Kedvenceink (75) D.arborétum (74) Somogyban (73) Állati (71) miEz? (68) tréfás (63) virág (54) "Állati" (51) St.földön (46) +jegyzÉs? (43) Veterán (37) feljegyzÉs (37) vitriol (32) Királynő (30) Történetek (30) COVIDnapok (19) görBee (19) retro (18) Hadban (16) Pomáz (14) Három kérdés (11) Budapest (8) Bikal (7) Drótszamár (7) KérdÉs? (5) ?????? (4) Balaton (3) Finomságok (3) Plitvice (3) h s s (3) Deseda Horgászat Madarak (1) közélet (1)

2010. február 2., kedd

Gyermekkorom gasztronómiája 8.


Nem annyira ételekről, mint inkább az elkészítéséig vezető "útról" szeretnék most mesélni. Sok-sok lényeges apróságról.
Mint például az őrölt fűszerpaprika. Először is nagyszüleim nem őrölték, hanem zúzták. Talán mondanom sem kell, de a kertjükben termesztették, maguk fűzték, szárították. Zúzás előtt nagyanyám még napokig szárította a sparhelt sütőterében, esténként mikor már nem tettek többet a tűzre, így a kihülőben lévő renben nem tudott megégni a paprika. Mikor teljesen, zörgősre megszáradt nagyapám feladata volt a zúzás. Famozsárba tette és a hosszúnyelű fejsze gömbölyitett végű nyelével törte. Megemelte kicsit a szerszámot, majd visszazuhintotta a paprikára. Csináltam én is, tényleg praktikus megoldás, mert a cigányfejsze vasának súlya segített a törésben. Nagyanyám időnként átrostálta, ami fennakadt a szitán az ment vissza a mozsárba. Ezért aztán a nyél vége sokszor volt piros, középütt pedig papa kérges markától fényesre csiszolódott. Ilyen egyszerű!
Mozsárban törték a prézlinek való szárított fehérkenyeret is. Az erre a célra szánt félretett kenyérdarabokat mami a platnin megszárította, aztán a mozsárban megtörte. A száraz kenyér könnyen törik, ezért nem kell a fejszefok súlya jó volt hozzá a sodrófa is. Időnként ezt is átszitálta, így ezzel a módszerrel olyan finomságú prézlit állított elő amilyent kívánt. Kukoricalisztért sem szaladtak a boltba. Mikor nagyapám daráltatott szemes kukoricát, akkor a kásából nagyanyám szitált ki lisztet is, meg kicsit dúrvábbat, darának valót. Nem lett attól senkinek semmi baja, csak arra kellett ügyelni, hogy egészségesek legyenek a szemek, meg ne legyen közte szemét, főleg föld. Más nem kerülhetett a szemek közé, mert nagyszüleim maguk kopozták le a csöveket és mindig annyit amennyi kellett. Ilyen egyszerű.
Természetesen sok más dolog is "várakozott" a spájzban, egyébb fűszernövényeket is szárítottak, morzsoltak. A sokféle befőttről, lekvárról nem is beszélve. A vajas, lekváros kenyér sem rossz, de süteményekbe is kellettek. Nagyanyám olyan kevertet tudott -pincés meggyel megszórva- csinálni, hogy csuda. Vagy a mákos kevert sárgabarack lekvárral!
Micsoda szakácstudomány volt a fejében és szorgalom a kezében!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése