(Pöti leányom készítette a képet.)
Édesanyám egész kicsi koromban költözött velem a Fő utca, akkor Május 1. utca és az Irányi Dániel utca sarkán álló épületbe, albérletbe. Kicsiny földszinti lakás volt, a világító udvarról nyíló bejárással és az egyetlen ablak is arra nézett. Ez okból aztán a lakás sötét volt nappal is. Még csecsemő voltam mikor oda kerültünk, de aztán mikor édesanyám visszament dolgozni, engem nagyszüleim vettek magukhoz a kicsiny házba. Így kellett lennie, mert édesanyám három műszakba járt a Textilművekbe ezért nem tudta megoldani a felügyeletem. Ennek okán aztán csak ókor-ókor fordúltam meg a csöppnyi lakásban, nem is igen maradt onnét emlékképem. Azt a denevért leszámítva. Este lefekvéskor vettük észre a szoba sarkában. Én túl kicsi voltam még, édesanyám meg nem mert hozzányúlni, de lefeküdni sem. Valamiért nem akart kirepülni, ezért végül az egyik szomszéd fogta meg és vitte ki. Bennem csak a kis denevér képe maradt meg igazán, ahogy a szoba hátsó falánál lóg, és az, hogy édesanyám mondta, még kölyök denevér, de a harapása betegséget okozhat. Azóta nagyon sok idő telt el és sokszor láttam denevéreket. Legutóbb tavaly nyáron a Desedán -a Répási öbölnél- egy akácfa odvából kiröppenő bőregereket figyeltünk meg. Majd ötvenig számoltuk őket, ahogy szinte szabályos időközönként csapódtak ki a nyíláson.
Jól dolgozott a "repirányító".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése