Üldözés

Nem szokványos pecában volt ma részem!
Nem szokványos üldözéssel egybekötött, nem szokványos pergetéssel megfejelve.
Még el sem kötöttem a csónakot, mikor megjelent az "angyalkás hölgy" s elpanaszolta, az egyik hattyú gyerek elragadta a spiccbotot.
Azért hívom a hölgy sporttársat angyalkásnak, mert horgászat közben angyalkákat, csillagokat, harangokat horgol, odahaza kikeményíti és egy részét visszahozza s nekem ajándékozza. No meg általam küldi, az általa nem is ismert unokáimnak.
Teszi ezt azért, mert jó szívű s mert egyszer segítettem neki.
Anno kimentettem a drága szerelékét egy fűzbokorból s azóta is felemlegeti. Most is segítséget remélt. Ő parti horgász, csónak nélkül pedig nem könnyű a spiccbotot lehalászni a vízről, pláne ha gőzerővel húzza a hattyú. Mint később kiderült, csónakkal sem! Sejtettem is.
A hattyúkat láttuk a tó közepén, de a botot nem. Abban reménykedtem, elszakadt már a zsinór s valahol sodródik a vékony pálca. Míg elkötöttem a csónakot, berakodtam, Zsömi helyet foglalt a kapitányi állásban én meg a gályarabok helyén közelebb úszott a hattyúcsalád.
Még együtt van a két szülő s a megmaradt három fióka.
Ők az elkövetők itt a fotón, bár a kép nem mai.
Ma nem volt nálam fotóapparát, le is maradtam egy jó képről. Ahogy a nagy madár húzza maga után a háromméteres botot. Számos alkalommal megfogadtam már tapodtat nem teszek gép nélkül s lám megint mulasztottam. Késő bánat!
Ott hagytam félbe a sztorit, hogy közelebb úsztak, s akkor már észrevettem a szürkés nyomdokvizében a vontatmányt.
Irány utánuk! Szerencsére nem vadak, ismerik a csónakot is, engem is, Zsömit is, közelükbe jutni nem volt nehéz. de csak a közelükbe! Érthető, hogy a vontatmány erősen idegesítette a nagy madarat s emiatt nem volt hajlandó rövid ideig sem veszteg maradni, pláne nem mutatott hajlandóságot a csónakhoz úszni. Hiába csalogattam elemózsiával!
Akkor azt találtam ki, terelgetem őket s megpróbálom a partnak szorítani a csapatot. hátha kislattyognak valamelyik horgászállásnál. Ez sem jött be!
A terelgetés igen, de partközelbe érve mindig kisiklottak s irány vissza középre.
Hagytam kicsit az üldözést, nyugodjanak le, addig összeraktam a pergetőbotomat egy nehezebb műhallal szerelve. Azt ötlöttem ki, átdobom a hattyú és az utána úszó spiccbot közt, visszahúzva pedig elkapom a hármashorgokkal a madár és a bot közt a damilt. Úgy számoltam, ha ezt sikerül megcselekedni, a hattyú megugrik és vagy a horog szakad ki a tollából, vagy elszakad a damil. Spiccbotot nem szoktak bálnázó zsinórral szerelni. A saját cuccomat nem féltettem az izmosra szerelt. Csakhogy ezt kivitelezni azért nem volt egyszerű. Három méteres spiccbothoz három méter damil dukál s máris ott a madár. Tehát az egyre erősödő szélben kellett betalálnom kettejük közé, miközben a csónak is és a madár is mozog vontatmányostul.
A jobboldali szárny fedőtollba akadt a horog közvetlen a nyaka mögött, ezért még az a három méternyi damilhossz sem volt meg teljesen, elvett belőle az úszó madár hossza.
Én meg, őt semmiképp nem akartam megdobni!
Ráevezés, gyors dobás, mellé. Nem sokkal, de mellé! Vagy hat-nyolc alkalommal is a spiccbotot érte a visszahúzott műcsali s hát arról lesiklott.
Az volt a szerencsém, hogy ekkora vontatmánnyal azért nem tudott őkelme teljes gőzzel úszni,
így dobás után mindig utolértem s kicsit terelgethettem őket. Néha azért nem tudtam dobni, mert
a család többi tagja volt útban. Nem hagyták magára és fedezték a bajbajutottat.
Sokszor úsztak közém és az üldözött közé.
Azért fáradt ő, lassult, én meg kitapasztaltam az előző dobások hibáit, s úgy a tizedikre megcsíptem a zsinórt. Ami legnagyobb meglepetésemre nem szakadt!
Húzott a beijedt madár mint egy tolóhajó, megkezdődött a hattyú fárasztás. Nem erőltettem, nehogy eltörjön a szárnya, de azért szép lassan sikerült a csónak felé húzni.
Örültem is, meg nem is. Mert ha elhúzom a csónakig, akkor ki is kell vennem, hogy kiszedjem belőle a horgot. Nem tűnt egyszerűnek a képlet. Végül nem az lett. Elpattant a damil, a madár elugrott, a spiccbot meg az enyém lett. Visszavittem a tulajdonosának.
Volt ám öröme! Fiától kapott ajándék bot, afféle kabala, s már lélekben keresztet vetett rá!

Dél körül, mikor húztam vissza a kikötőbe, már ismét ott sertepertélt a hattyúcsalád két tagja a botjai körül, a többiek meg a parton. A szürke, időközben kipiszkálta magából a horgot, teljes volt a békesség s a nyugalom. Annyi változott csak, az angyalkás hölgy jobban figyelt a botokra.